Kedves versenyzők! Szeretettel bemutatjuk Nektek a zsűri tagjait.
Vincze Tünde
Hortobágyi Károly-díjas artista művész
Az Állami Artistaképző Intézetben diplomázott, majd közel harminc éven át világszerte szerepelt egykerekű, handstand, luft balett és tissue produkcióival.A 2000-es években elsőként honosította meg Magyarországon a tissue technikát, amelynek máig elismert képviselője és oktatója.
2010 óta tanít a Baross Imre Artistaképző Intézetben, emellett saját stúdiót vezet, ahol utánpótlást nevel a jövő légtornászainak. Alapító elnöke a Magyar Légtornász Egyesületnek, amelynek keretében megszervezte az első hazai tissue-sport bajnokságot.
Kreatív rendezőként és koreográfusként a Fővárosi Nagycirkusz számos előadásában, valamint országos és nemzetközi fesztiválokon vett részt.
Nevéhez fűződik a Budapest Légtorna Fesztivál elindítása, amely mára a műfaj kiemelt hazai eseményévé vált.
Produkciói a STRAND Fesztiválon és más nagyszabású rendezvényeken is lenyűgözik a közönséget. Munkásságát 2020-ban a legmagasabb szakmai elismeréssel, a Hortobágyi Károly-díjjal ismerték el.
Zsűritagként szakmai tapasztalata, művészi hitelessége és pedagógusi elhivatottsága garancia a magas színvonalú értékelésre.
Demjén Natália
légtornász, színész, tanár, mentor
A levegőakrobatika világával viszonylag későn találkozott, de azonnal tudta: ez lesz az útja. A Trafótól a Fővárosi Nagycirkuszig, Mongóliától Mexikóig számos porondon, színpadon bizonyította, hogy a levegőakrobatika nem csupán technika, hanem az erő, a kreativitás és a kifejezésmód egysége is. Migrant Heart című produkciójával a világ számos cirkuszában és színházában lépett fel, közben pedig nemzetközi fesztiválokon is sikerrel képviselte Magyarországot és a szakmát.
Művészi pályáját különleges színekben gazdagította, hogy ő volt a Fővárosi Nagycirkusz első éneklő és hegedülő légtornásza. Munkáját Karinthy Frigyes „Cirkusz” című novellája, valamint mestere, Vincze Tünde inspirálta, aki szerinte mindig a lehetetlen megvalósítására törekedett.
Oktatóként is elhivatott: tanítványai közül Sophia 2017-ben Monte-Carlóban bronzdíjat nyert a New Generation versenyen. A technikai kivitelezés mellett kiemelten fontosnak tartja az előadásmód és a személyes kifejezés erejét.
Jelenleg a Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia tanára. Szenvedélye a cirkuszművészet mellet az élethosszig tartó tanulás is – amit vallomása szerint sosem fog megunni.
Komár Benjamint
Rúdsportoló, légtornász, aktív versenyző és edző
Benjaminnak gyermekkora óta a sport az élete egyik legfontosabb része. Mindig is szeretett új dolgokat kipróbálni, kereste azt a mozgásformát, amelyben igazán otthon érezheti magát. Számára a rúdsport és a légtorna három éve hozta el azt az érzést, amikor már nem mások elvárásaiért dolgozott, hanem önmagáért – a fejlődés öröméért, a kitartásért és a saját határai átlépéséért. Ez a világ megtanította arra, hogy türelemmel, alázattal és szorgalommal bármit el lehet érni, ha szívből tesszük.
Két éve Budapesten, a Szlávy Eszter Rúdsport Akadémián edzőként is dolgozik, ahol a tanítványainak nemcsak a technikai tudást, hanem azt az élményt és szemléletet is szeretné átadni, amit neki is jelent ez a sport: a szabadság, az önkifejezés és a folyamatos önmeghaladás örömét.
Számos versenyen is részt vett, ahol kiváló eredményeket ért el, többek között a Magyar Bajnokságon és a Magyar Kupán is évek óta első helyen áll a dobogón.
"Nagyon várom, hogy ma láthassam az előadásaitokat, hiszen minden versenyzőben ott van az a belső erő és kreativitás, ami igazán különlegessé teszi ezt a színpadot. Bízom benne, hogy mindenki megtalálja benne a saját pillanatát, amelyre büszke lehet. Szívből kívánok sikeres felkészülést, magabiztos szereplést, és legfőképp azt, hogy élvezzétek minden másodpercét!"
Putz Katalin
táncpedagógus, koreográfus, a Csobolyó Néptáncegyüttes vezetője
Három éves korában kezdett táncolni, 16 évesen már tanított, 18 éves korától pedig koreografál. Katalin 2000-ben végzett a Magyar táncművészeti főiskola táncpedagógus szakán, melyet 2019-ben egyetemi mesterképzéssel egészített ki. 1998-tól a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozik, emellett a Csobolyó Néptáncegyüttes vezető tánctanára és koreográfusa. Vendégkoreográfusként dolgozott szerte az országban Sárospataktól Sopronig. Több koreográfiája bekerült a legjobb műveket felsorakoztató gyermek és ifjúsági néptáncantológiákra.
"Művésztanárként fontosnak érzem, hogy koreográfiáimban különböző tematikus elemek is megjelenjenek, a táncok meséljenek a régmúlt szokásairól, történeteiről. A modern művészet és az autentikus előadásmód kombinációját is nagyon kedvelem, Petrával már többször dolgoztunk együtt újító jellegű koreográfiákkal. Szeretettel várom az előadásaitokat!"